"Mindenki maga irányítja sorsát; mi magunknak kell megteremtenünk boldogságunk okait. Csak mi tartozunk ezért felelősséggel, senki más.”

(XIV. Dalai Láma)


Honlap Bölcsességek Ne várj a végzetes diagnózisig!

Ne várj a végzetes diagnózisig!

Email Nyomtat PDF

Ha ma megtudnád az orvosodtól, hogy már csak egy éved van hátra, mit tennél?

Nos, miért várnánk egy végzetes betegségre, egy diagnózisra ahhoz, hogy végre eszünkbe jusson, hogy teljes életet éljünk?

Micsoda szörnyű pazarlás!

Micsoda szívszaggató lelki szegénység, hogy soha nem értékeltük igazán, soha nem méltányoltuk teljesen, soha nem fejeztük ki mély hálánkat azért, hogy élünk!

Ünnepelnünk kellene naponta, hogy milyen csoda az élet és az, hogy kihívásaival, megoldásra váró feladataival, fejlődéseivel egy időre kölcsönbe adatott nekünk, csak azért, hogy egy kis ideig tisztelettel, elbűvölve, köszönettel, ámulattal használhassuk, élvezhessük, kipróbálhassuk!

De mit teszünk ezzel a csodával?

Elherdáljuk, nem értékeljük, elégedetlenkedünk, panaszkodunk, reklamálunk, rongáljuk, eldobjuk...

Azt ajánlom, ne várjuk meg azt a végzetes pillanatot, amikor valaki azt mondja nekünk:

,,Csak egy pár hónapja van már hátra, készítsen egy végrendeletet és rendezze el dolgait".

Az már egy kicsit késő...

Sokkal célszerűbb lenne most élvezni és tiszteletben tartani az élet csodáját, a jelenben élni, és azt olyannak elfogadni amilyen, illetve olyannak, amilyenné napról-napra mi alakítjuk.
 

Szóval ne halogassunk semmit, az örömet, az életet, a fejlődést, a boldogságot.

Az utóbbi nem abból áll, amit pénzzel meg tudunk vásárolni, hanem abból, hogy érezzük, tapasztaljuk önmagunk átalakulását azzá a jóindulatú, szeretetteljes, segítőkész és egyre bölcsebb, egyre harmonikusabb, csodálatos személlyé, amilyennek eredetileg születtünk, és melynek kifejlesztése az életfeladatunk.
 

Az emberiség nagy része úgy él, hogy szinte soha sem kóstolja meg valódi életét, a mély, igazi érzéseket, a spontán lelkesedést, mások iránti empátiát... kár értük!

 

Bejelentkezés