"Mindenki maga irányítja sorsát; mi magunknak kell megteremtenünk boldogságunk okait. Csak mi tartozunk ezért felelősséggel, senki más.”

(XIV. Dalai Láma)


Honlap Történetek A szerelmes fa

A szerelmes fa

Email Nyomtat PDF

 

Történt egyszer, hogy a fa beleszeretett a kék madárba. Csodálta fenn az égen, s reménykedett abban, hogy egy nap majd felnő hozzá, s az ágaira telepedhet. De növekedni nem mert, félt, hogy a szél kidönti. Így csökevényesen a föld közelében eresztett ágakat. A kék madár így a magas fák lombjára telepedett, és észre sem vette a fát.


Sok év múlt el, a fa megöregedett, akárcsak a madár, akinek már nem volt ereje magasra röppenni: megtelepedett hát a fa ágán.
-Miért nem nőttél fel?- kérdezte a kék madár- Akkor sokkal többet lehettünk volna együtt.
-Mert féltem, hogy kidönt a vihar, s így inkább a föld közelében maradtam.
 

-De hát erre nem jár vihar, csak ritkán. Ha jár is, észreveszem a magasból, előbb, mint bárki, s szólok neked időben, hogy összehúzhasd az ágaidat.
A fa erre nem tudott mit mondani.
-De hát nem kellett volna olyan hatalmasra nőnöd, mint ezek, hiszen tetszettél amúgy is. Csak láttam volna, hogy növekszel…
-De ha tetszettem, akkor miért nem szálltál rám?
-Mert féltem, hogy ha olyan alacsonyan szállok, lelőnek a vadászok.
-De hát erre sosem járnak vadászok. Ha rám szálltál volna, azonnal elmondtam volna...
Ebben a percben a kék madár holtan hullt a fa tövébe. A fa siratta egy darabig, majd gyorsan ráhullajtotta száraz leveleit, hogy eltakarja s legalább holtában az övé legyen. A fa élt még pár évet, egyetlen szórakozása az maradt, hogy a fiatal magokat bíztatta, hogy nőjenek magasra.
 

Bejelentkezés